Őrség kirándulás tervező: nevezetességek, látnivalók, szállások

Az úticél és környéke
egy helyen!

Őrség és környéke látnivalói

Még több látnivaló »

Őrségről röviden: Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Látnivalókban, természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális gazdag tájegysége hazánknak.

Vas megye délnyugati szegletében találjuk meg e tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek, akik a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat, akik munkájuk fejében különböző kiváltságokat kaptak, közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak. Innen a táj neve: Őrség.

Az őrségi falvak füzéresen helyezkednek el. Egy-egy kisebb házcsoport lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódik következőhöz. A szeres településszerkezet jellemző; az elszigeteltség, rossz megközelíthetőség segítette a védelmet. Egy-egy szer csak néhány házból, ezek gazdasági épületeiből és udvaraiból áll, jellemzően a dombtetőkön, erdőirtásokban. Neveiket eredetileg az ott élő családokról (pl. Baksaszer, Siskaszer), földrajzi helyzetükről (Keleti szer, Felsőszer), ritkábban valamilyen egyéb jellegzetességről (Templomszer) kapták. A kisebb községek 2–4, a nagyobbak 6–8 szerből álltak.

Az Őrség területén több kora középkori emlék található:

Templomok:
A Nyugat-Dunántúl egyik legszebb műemléke az 1787-ben épült szentgyörgyvölgyi festett fakazettás Református templom. A Velemérben található Szentháromság-templom falait Aquila János freskói díszítik. Őriszentpéter egyik fő látnivalója a román kori Szent Péter-templom. Az 1980-as években a templomtól néhány méterre 15. századi téglaégetőt tártak fel.

Haranglábak :
Az Őrség legszebb 1755-ben épült református fa haranglábja a pankaszi Szoknyás Harangláb , de számos településen találhatunk még haranglábat (pl. Kercaszomorin, Gödörházán és Nemesnépen).

Múzeumok, gyűjtemények:
Az Őrség egyik legfőbb látnivalója a Pityerszeri skanzen (Szalafőn), itt figyelhető meg legjobban az Őrségre jellemző településszerkezet.  A régi gazdálkodás eszközeit és a mindennapi élet tárgyait mutatja be a Szikszai Edit gyűjtemény Őriszentpéteren. Csörgőszeren (Szalafő egyik szerében) még hagyományos módszerrel sajtolják a tökmagolajat. Velemér településen található a magyar hieroglif írás és a népi jelkincs múzeuma: a Sindümúzeum,

A vidéki élet pillanatait és a régi mesterségek eszközeit mutatják be a térségben megtalálható tájházak (Népi Műemlékház - Kétvölgy, Tájház és kovácsműhely - Nagyrákos,  műhelyek (pl. Kovácsműhely - Pankasz, Fazekas ház - Magyarszombatfa

 

A Őrség.kornyeke.hu oldalain a környék további látnivalói, állandó vagy időszakos programjai találhatók a következő településekről: Szatta, Viszák, Ispánk, Felsőjánosfa, Apátistvánfalva, Magyarföld, Szalafő, Őriszentpéter, Kisrákos, Kondorfa, Őrimagyarósd, Szaknyér, Bajánsenye, Hegyhátszentjakab, Velemér, Kétvölgy, Szőce, Kerkáskápolna, Hegyhátszentmárton, Pankasz, Magyarszombatfa, Kercaszomor, Felsőmarác, Nagyrákos, Ivánc, A portál segítségével könnyedén megtervezhető egy tartalmas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége. A kellemes és tartalmas időtöltéshez pedig használja a szállásfoglalási rendszert, válogasson vendégház, apartman, panzió, hotel, vagy éppen wellness szálloda ajánlataink között.

Szálláshelyek Őrség és környékén

EL PARADOR lombhàz (thumb)

Kerca Bio Farm

Kercaszomor

A Kerca BioFarm egy családbarát lovasfarm, nem csak lovasoknak. B ...
A veleméri Cserépmadár szállás épülete (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) (thumb)

Cserépmadár Szállás és Csinyálóház

Velemér

A szálláshely épületei: - Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdősz ...
ÉletMagTár Apartman (thumb)

ÉletMagTár Apartman

Kétvölgy

Kedves Vendégünk! Szeretettel köszöntjük a Vendvidéken, ezen a csodá ...
Őrségi Ház (thumb)

Őrségi Ház

Kondorfa

Őriszentpéter közelében, KANDALLÓS Smart Home házunkban CSALÁDOK, BARÁ ...
További szálláshelyek a környéken »
   

Őrség éttermek és Őrség környéki éttermek

Berek Halászkert (thumb)

Berek Halászkert

Bajánsenye

A Berek Halászkert speciális halászleveivel és hú ...
Határcsárda Étterem (thumb)

Határcsárda Étterem

Bajánsenye

Készen áll egy igazi ízutazásra? Az Őrségben járva Ön ...
Pajta Bisztró (thumb)

Pajta Bisztró

Őriszentpéter

A Pajta az Őrség iránt érzett szenvedélyünk megte ...
Zalaparti Betérő (thumb)

Zalaparti Betérő

Őriszentpéter

A Zala Parti Betérő Őriszentpéteren, a város közp ...
További éttermek a környéken »

 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem